Mátyás király emlékezete Brassóban

       A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság brassói fiókszervezetének elnöke, Szente László 2018 november 10-én, a Mátyás király-emlékév kapcsán a nagy uralkodó brassói kötődéseire irányította a figyelmet. Délelőtt a lutheránus parókia tanácstermében népes közönség jelenlétében két előadás hangzott el. Gaal György Mátyás király életpályáját idézte fel kitérve a Kolozsvárhoz és Brassóhoz fűződő vonatkozásokra. Utána Kálnoky Mátyás gróf, ifjú történész Mátyás király huszárairól tartott előadást. Ezt követően a résztvevők kivonultak Brassó egyik főutcájára, a Kapu (ma Republicii) utca 30. számú ház elé, az emléktábla leleplezésre.

            Az emléktábla tulajdonképpen egy Binder Pál és Gernoth Nussbacher jeles történészek lejegyzésében fennmaradt Mátyás-anekdotát örökít meg. Eszerint Mátyás király miután az ellene 1467 augusztusában szervezett erdélyi felkelést leverte, csapatával Földvárnál táborozott. Mielőtt a hozzá hű Brassóba bevonult volna, álruhát öltött, s meglátogatta a várost, hogy kipuhatolja, hogyan vélekednek róla az egyszerű emberek. Ennek során beült a főutca egyik fogadójába, ahol – miközben a közönséget figyelte – hat tojásból rántottát rendelt. Távozása után a tányér alatt cédulát találtak, amely ezt a latin szöveget tartalmazta: Hic fuit Mathias rex, comedit ova sex (Itt járt Mátyás király, s elfogyasztott hat tojást). Pár napra rá Mátyás díszes kísérettel bevonult a városba, s a kereskedőknek nyújtott országos kiváltságokkal ajándékozta meg Brassót, 1485-ben a szászföldi városok sorába emelete. A brassóiak számon tartották a nevezetes fogadót, s tulajdonosa egykor meg is jelöltette a házat, de a korona és a felirat az első világháborút követően eltűnt. A nevezetes épület emeleti ablakkeretébe most Szente László márványtáblát helyeztetett a koronával és a latin szöveggel s a látogatás feltételezett idejével, 1467 szeptemberével. Fejmagasságban pedig háromnyelvű (román, magyar, német) felirat magyarázza el a szöveg jelentését és a monda lényegét. Így a brassóiaknak is emlékezetessé válik a város Mátyás királyhoz való kötődése.

                                                                                                          Gaal György

Kolozsvár szobrai

2018 augusztus 21-én du. 17:00 órakor került sor a Kolozsvári Magyar Napok keretén belül a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és a Kolozsvár Társaság által meghirdetett fotópályázat eredményhirdetésére a Főkonzulátus előcsarnokában.

28 fotós 115 fotót küldött be, ebből a zsűri 25 munkát javasolt kiállításra.

 I. díj Jakab-Medvéssy Alice

II. díj Miklóssy Gyula

III. díj Farkas Andrea

 

Gratulálunk a nyerteseknek, és minden résztvevőnek!

A kiállításon, Horváth László által készített fotók

A Szabadság napilapban megjelent rövidhír itt olvasható 

Meghívó - Kolozsvár szobrai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fotópályázat eredményhirdetésére a Kolozsvári Magyar Napok keretén belül kerül sor.

A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és a Kolozsvár Társaság szeretettel vár minden érdeklődőt a kiállítás megnyitójára augusztus 21 -én délután 17:00 órakor, a Magyarország Főkonzulátusának előcsarnokába.

Fotópályázat

„KOLOZSVÁR SZOBRAI”

 

Tekintettel az idei Mátyás király emlékévre is, a Kolozsvár Társaság, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társasággal közösen, „KOLOZSVÁR SZOBRAI” címmel hirdeti meg ez évi fotópályázatát. A pályázat célja az, hogy a fotográfia eszközeivel, fotóművészeti megközelítéssel olyan fényképek szülessenek, amelyek a városunkban fellelhető művészi értékű szobrászati alkotásokat ábrázolják.

Olyan fotókopmpozíciókat várunk, amelyek akár részleteiben is kiemelik és ismertetik a szobrászművész elképzelését, üzenetét. Szobrokról (minden oldala szabad) és nem domborművekről, vakolatdíszekről készült fotókat várunk. Ez lehet egyén ábrázolását szolgáló mellszobor, egész alakos szobor, szoborcsoport, vagy akár egy-egy karakteres részlet ezekről.

Kelemen Lajos műemlékvédelmi díj kiosztása - meghívó

A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság

és

Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa

 

tisztelettel meghívja Önt a

 

Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Díj

 

átadási ünnepségére,

 

mely alkalommal kitüntetésben részesül:

Dr. Makay Dorottya(szakmai díj)

Dr. Furu Árpád(szakmai díj)

 

A díjazottakat méltatja Hegedüs Csilla és Benczédi Sándor.

 

Részvétnyilvánítás

A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság megrendülten értesült alapító, utóbb  tiszteletbeli tagja,

Asztalos Lajos

elhunytáról. Műemlékeink védője, Kolozsvár múltjának és jelenének elkötelezett krónikása távozott közülünk. Emlékét megőrizzük! Őszinte részvétünk a gyászoló családnak.

 

Részvétnyilvánítás

A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság szomorúan értesült

Vincze Zoltán

tanár úr haláláról. Nagy tudású, mindig segítőkész munkatársunkat veszítettük el.

Őszinte részvétünk a gyászoló családnak.

 

Kelemen Lajos Napló I (1890-1920) - könyvbemutató

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályában pénteken délután telt házas közönség előtt bemutatták Kelemen Lajos Napló I. (1890–1920) címen megjelent kötetét. Sajtó alá rendezte, szerkesztette, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta Sas Péter; lektorálta Sipos Gábor. A kötetet Biró Annamária egyetemi adjunktus kérdéseinek tükrében Sas Péter művelődéstörténész és Sipos Gábor, az EME elnöke ismertette és méltatta. - olvashatjuk a Szabadság napilapban

Sajtóvisszhang a 2018 március 24-én tartott közgyűlésről

Szombaton délelőtt tartotta meg évi közgyűlését a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT). A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa rendezvénytermében lezajlott eseményen, az ilyen alkalmakkor kötelező programpontokon kívül, Kolozsvár rejtett kincsei címmel, vetített virtuális műemlék-ismertetésre is sor került. Ugyanakkor a megjelent tagság elfogadta azt az együttműködési javaslatot, amelynek érdekében a KLMT a közeljövőben szerződést köt a Korzo Egyesülettel. A cél nyílt titok: az egész Erdélyre kiterjedő munkát végző műemlékvédő társaság mezőnye kiöregedőben van, és keresi olyan fiatalok bevonásának lehetőségeit, akik hasonló nemes közügyek szolgálatára kötelezték el magukat. A közgyűlésen bemutatták Asztalos Lajos Kolozsvár – közelről című alkotásának frissiben megjelent második kötetét, melynek szűkösnek és sikeresnek bizonyult alkalmi kínálata helyben gazdákra lelt. - olvashatjuk a Szabadság napilapban

Közgyűlés - meghívó

A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság 2018. március 24-én, szombaton 10:30 órai kezdettel tartja évi közgyűlését a következő programmal:

  • English
  • Magyar
  • Română

Virtuális séta

Támogatók

 

 

 

 

 

 

 

Primaria Cluj