You are hereLendület a hétköznapoknak - prágai élménybeszámoló

Lendület a hétköznapoknak - prágai élménybeszámoló


A 2010-es év műemlék- és helyismereti vetélkedő nyertes diákjainiak beszámolója:

Prága az a város, amely pozitív energiával tölti fel az odalátogatót. Ez a különleges adottsága nem csupán a szépségének köszönhető, amelyet több mint ezer év folyamán nyert, hanem az utcákon uralkodó lendületnek is, amelyet a cseh fiatalság és a Károly-hídon játszó zenészek kölcsönöznek neki. A turisták mámoros állapotban hagyják el Csehország fővárosát, amely elkábította őket hangulatával, s a határt átlépve sem ocsúdnak fel teljesen az átélt élményekből.

 

Ebben a városban töltöttünk mi is négy teljes napot a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság jóvoltából, amelynek 2010 októberében szervezett Kolozsvár ismereti vetélkedőjén első helyezettek lettünk 10., illetve 11. osztályos kategóriában. (Így iskolánk, a Báthory István Elméleti Líceum vitte el mindkét első díjat.) Az eredményhirdetésnél még senki nem tudta, hogy az igazi jutalom egy csehországi kirándulás lesz, a szervezők számára is kérdéses volt, hogy lesz-e rá anyagi fedezet.  Ezért volt nagy meglepetés, amikor jó pár hónapra rá újra jelentkeztek, hogy elmondják, egy prágai utazás vár ránk.

           

Szeptember 5-én Váradi Éva történelem szakos tanárnő társaságában felszálltunk a Budapestre tartó buszra, majd a Népligetben való hosszadalmas várakozás után felültünk a Magyarország-Csehország járatra. Másnap délután, a cseh autópályán átélt végeláthatatlan zötykölődést követően, beérkeztünk a fővárosba, amelyet alkalmunk volt már a járműből alaposan szemügyre venni, hála annak az óriási dugónak, ami a külvárostól egészen az óvárosig kígyózott. A buszmegállóban röpke 17 órás utazás után végre kikecmeregtünk ülésünkből és átszálltunk a metróra, s ezután már pillanatokon belül a szállodánkban voltunk. Annak ellenére, hogy a szállást kitűnőnek találtuk, úgy döntöttünk, hogy ott-tartózkodásunk minden percét kihasználjuk, s még aznap belevetettük magunkat a prágai éjszakába.

           

 Prágában az első dolog, ami az embernek a szemébe ötlik, az épületek gazdag díszítettsége. Az,,arany város" házai néhol csipkézettek, esetleg pasztell festékkel dekoráltak ;ami azonban a leginkább elnyerte tetszésünket, az a Moldva folyó partján magasló monumentális lakóház volt, amelynek óriási erkélyét négy, görnyedő férfiszobor tartotta. Végigsétálva a Vltava mentén megpillantottuk a kivilágított Károly-hidat, amelynek tövét teljesen ellepték a sirályok, úgyhogy a nagy vijjogás egészen hitchcocki hangulatot kölcsönzött az esti órának. A túlsó parton magaslott a Hradzsin, s a várnegyed éke, a Szent Vitus-székesegyház, amely a cseh királyok és királynők tradicionális koronázási helye volt. Magát a látogatást csak másnapra terveztük, s valóban, miután a reggelire kapott különleges, mandulás-mákos kiflit elfogyasztottuk, neki is indultunk. Kora délelőttől kezdődően egészen estig a Hradzsinra fordítottuk az időnket, de még ez sem bizonyult elégnek, mert harmadnap is vissza kellett mennünk, hogy a kimaradt Zlatá Ulickát, azaz az Aranycsinálók utcáját is meglátogathassuk.

           

A várnegyedben az első utunk a székesegyházba vezetett. A magasba törő ívek, aprólékosan, nagy műgonddal kidolgozott részletek, a homárt, varangyot, sárkányt és vénasszonyt mintázó vízköpők, a kapukon helyet kapó alakok, valamint az óriási ablakok gótikus kavalkádja sehogy sem akart ráférni egy fényképre, így hát puzzle-stílusban kényszerültünk megörökíteni a látottakat.                  

            A Daliborka-torony bizonyult a Hradzsin  ,,legszívélyesebb" helyiségének. Itt láttunk először életünkben spanyolcsizmát, de alkalmunk volt a kerékbetörő szerkezetet és egy kínzókamrában felejtett rab koponyáját is szemrevételezni. A Szent György-bazilika és a Lőportorony megtekintése után kikeveredtünk arra a térre, ahol a kolozsvári Szent György-szobrunk eredetije áll, ennek egy másik másolatával találkoztunk már korábban egy ottani történelmi múzeumban. A festészeti galéria meglátogatása még belefért az időnkbe, azután a központ felé vettük az irányt és akaratlanul bár, de mégis megörülve kerültünk arra a térre, ahol az Orloj óramű éppen egészet ütött, s ezért a kicsi szoborapostolok előjöttek a zugokból, fordultak egyet, hogy aztán átadják helyüket a csontváznak és a homokórának.

         

Harmadnap tehát visszasétáltunk a Hradzsinba, és talán az aznapi program bizonyult a legszínesebbnek. Olyan könyvtárban jártunk, ahol a könyvek borítóját gyöngyből faragták ki, vagy, ami még jobban tetszett, fakéregből készítették, de a zuzmót, mohát is rajtahagyták. Hosszú évek aprólékos kézimunkáit rejtették a kódexek, amelyeket persze üvegbura alatt őriztek, ezért lehetetlen volt a fellapozásuk. Ugyanezekben a termekben kiszárított állatok sorakoztak a vitrinek mögött, emberméretű teknősök és régen kihalt példányok ejtettek ámulatba minket. A Strahov kolostor könyvtárában a legszebb terem mégis az utolsó volt, amelyet több kisasztal méretű földgömb szegélyezett, a könyvekkel megrakott szekrények pedig egészen a festett képekkel díszített plafonig értek. Nekünk csak a kordon mögül volt szabad benéznünk, s irigykedve figyeltük a könyvtárost, aki sorban emelte le a polcokról a hatalmas könyveket, és mindegyiket végigforgatta!

            A következő utunk az Aranycsinálók utcáját célozta meg. A 16-17. századból származó apró házak a kor mesterembereinek, alkimistáinak szolgáltak otthonul, a kis szobák hangulatát néhol gramofonnal dobták fel, de akadt kevésbe hívogató kunyhó is, ahol a konyhaasztalon hatalmas, véres balta hevert.

Utolsó prágai esténket az óvárosi részben található, U Fleků nevű kávézóban (Švejk, a derék katona törzshelyén) búcsúztattuk, ahol két középkorú nő szláv dalokat énekelt, miközben a zenészek szakadatlanul játszottak. A hangulat akkor hágott a tetőfokára, amikor fiatal cseh lányok jelentek meg a vendégek között, s eltáncolták a Kán kánt bevonva a közönséget is.

           

A végső napból már csak a délelőtt állt a rendelkezésünkre, a buszunk kora délután érkezett be. A fennmaradt időt futkározással töltöttük, próbáltuk kiválasztani az otthoniak számára ajándékba adható legszebb ,,darab Prágát'', hátha megtapasztalhatják azt az érzést, ami úrrá lett rajtunk ez alatt a négy nap alatt. Persze ez lehetetlen volt, mert annak, aki nem járt még a száztornyú városban, mindaddig, amíg át nem lépi az Óvárosi Hídtorony kapuját, marad egy kiegészítetlen fejezete a megvalósítások listáján.

Ezúton szeretnénk megköszönni a Kelemen Lajos Társaságnak a felejthetetlen élményeket!

Mosonyi Noémi

Papp-Zakor Janka

  • English
  • Magyar
  • Română

Virtuális séta

Támogatók

 

 

 

 

 

 

 

Primaria Cluj