You are hereA Szent György-szobor és alkotói

A Szent György-szobor és alkotói


            Az 1241-es tatárjárás úgy elpusztította Kolozsvárt, hogy a korábban itt emlegetett királyi várnak a helyét máig sem lehetett egyértelműen meghatározni. A város minden fellelhető emléke ez időpont után keletkezett. Az újjáépítés elősegítésére valószínűleg a későbbi V. István király, még mint trónörökös és erdélyi herceg német-szász lakosokat telepített ide az 1250-es évek végén. S a század második felében a helybéli magyarok segítségével ők építették fel azt a kőfalakkal övezett települést, melyet ma Óvárként ismernek a kolozsváriak. Hét kanyargós utcácskából és egy központi térből állott. A téren emelkedett a plébániatemplom. A nagyjából téglalap alakú erődítmény négy sarkát egy-egy szögletbástya védte. A déli fal közepe táján állott a valószínűleg három toronnyal védett városkapu. Előtte haladt el a kelet-nyugati fő kereskedelmi út. Így nem csoda, hogy a kapu és a déli fal előtt hatalmas vásártár keletkezett, amelyet rendre épületek vettek körül. A még csak faluként emlegetett Kolozsvár képviseletében Benedek plébános és Stark bíró Károly Róbert király elé járul, aki az elöljárók kérésére 1316. augusztus 19-én oklevelet bocsájt ki, melyben a települést városi rangra emeli, s megszabja a polgárok jogait, így a szabad bíró- és papválasztást. Ekkoriban már a lakosság nagyjából fele-fele arányban volt szász és magyar.

            A főkapu elé kialakult piactér közepén – talán épp a városi rangra emelés emlékezetessé tételére – 1316 után elkezdik egy Szent Mihálynak szentelt tágas, gótikus csarnoktemplom építését. Az aránylag rövid szentélyhez csatlakozó templomhajó tervét többször is átdolgozhatják, bővíthetik, hogy az épület elég tágas legyen a gyorsan növekvő számú lakosság befogadására. 1349-ben az Avignonban kibocsátott oklevél szerint a pápa bűnbocsánatot ígér mindazoknak, akik a Szent Mihály-templom és Szent Jakab-kápolna világítására, felszerelésére adakoznak. Mint a pápai kedvezményből is kitűnik, a csarnoktemplom mellé, annak délkeleti végével párhuzamosan egy kisebb kápolnát is emeltek Szent Jakab tiszteletére, minden valószínűség szerint temetőkápolnaként. A templomok körül nem csak építőmesterek, kőfaragók, hanem művészek is szorgoskodtak, hiszen a középkorban természetesnek számított, hogy a falak belső felületét színes bibliai jelenetekkel díszítsék. E díszítőművészek egyike lehetett Miklós mester. Nevét csak két fia őrizte meg, egyetlen hiteles alkotást sem tudunk neki tulajdonítani. A középkori művészek többsége a névtelenségbe burkolózott.

            Kolozsvár szomszédságában, Magyarfenesen az 1930-as évek közepén egy renoválás alkalmával a római katolikus templomban itáliai hatást tükröző freskókat fedeztek fel. Ezek a keresztre feszítést és a feltámadást ábrázolják. Balogh Jolán művészettörténész Miklós mester alkotásainak tulajdonította őket, s levonhatta a következtetést, hogy alkotójuk vagy megfordult Itáliában, vagy legalább Váradon olasz mesterektől tanult.

            Miklós mesterről csak azt tudjuk, hogy Kolozsvárt élt, s itt születhettek az 1330-as évek első felében fiai, Márton és György. Minthogy mindig így sorolták fel nevüket, egyértelmű, hogy Márton pár évvel idősebb lehetett. Bizonyára apjuk mellett ismerkedtek meg a középkori művészet világával. Műveik elemzése alapján feltételezik, hogy egyikük inkább a művek megtervezője, megálmodója lett, a másik – talán György – az ötvösségben szakosodott, s a részletek kidolgozását végezte. A tanoncévek leteltével, mint ifjú mesterlegények indulhattak vándorútra, hogy távolabbi vidékek műhelytitkaival is megismerkedjenek. Természetszerűleg érkezhettek a városhoz akkor legközelebb eső nyugati művelődési központba, a püspöki székhely Váradra. Itt akkoriban egymást követték a művészetpártoló püspökök. Báthori András (1329–1345) elkezdte a székesegyház újjáépítését, s utóda, Futaki Demeter (1345–1372) is folytatta ezt. Mindketten jártak Itáliában, s onnan származó mestereket, művészeket is alkalmaztak a nagy építkezésnél. Így a két fiatal művészjelöltnek volt kitől fogásokat és ízlést tanulnia. Egyiküknek föltétlenül a harangöntésben is szakosodnia kellett.

            A testvérek további sorsát csak találgathatjuk. Látva az olasz mesterek képzettségét, egyszerűen vándorlegényekként is eljuthattak Itáliába, de nem kizárt, hogy maga a püspök figyelt fel kézügyességükre, s az ő támogatásával érkeztek az akkori világ művészeti központjába, Toscanába. Műveiken kimutatható a firenzei Battistero világhíres kapuinak, az orvietói dóm szobor-alakjainak, a sienai dóm állat-ábrázolásainak a hatása. Firenzében a harangöntés, bronzszobor-készítés legújabb technikájával is megismerkedhettek. Bizonyára néhány év elteltével, az 1360-as évek elején érkezhettek vissza Váradra, ahol már a püspök feladattal is ellátta őket.

            Az épülő székesegyház díszéül meg kellett alkotni a három magyar szent, István, László és Imre bronz szobrát. Igen nagy feladat volt ez kezdő művészek részére. S úgy tűnik, túlteljesítették feladatukat. Olyan kerek, álló szobrokat készítettek, amelyeket már nem lehetett a templom belsejébe vagy homlokzatára elhelyezni, hanem külön talapzatra kellett a templom homlokzatának északnyugati része elé felállítani. Ezek lettek egész Európa első, épülettől független emlékszobrai. Kép nem maradt róluk, de többen írásban utalnak rájuk, legrészletesebben Miskolci Csulyak István református prédikátor latin nyelvű diáriuma írta le őket: „Oldalt, ugyancsak ércbe öntött három alak áll. Balkézről az elsőnek hüvelybe dugott kardja lóg a nyakán, van továbbá szekercéje, sarkantyúja és a következő felírást tartalmazó táblája: 1340-ik évben a legdicsőbb Lajos, Magyarország királya uralkodása 30. évében  főtisztelendő Demeter atya nagyváradi püspök csináltatta e szentek képeit Mártonnal és Györggyel, Kolozsvári Miklós festő mester fiaival. A másodiknak van aranyalmája kereszttel; kardja hüvelybe dugva láncon lóg, és szintén fel van sarkantyúzva. A szakálltalan harmadik királyi kormánypálcát tart: van kardja, dákosa, sarkantyúja és pajzsa a kettős kereszt jelvényével. E háromról általánosan azt mondják, hogy László, István és Imre volna” (Czakó Elemér fordítása után). A felirat szövegében bizonyosan hibás dátumot örökített meg a krónikás, mert a jelzett évben még sem a király, sem a püspök nem töltötte be tisztségét, de még a király uralkodási éve sem lehet helyes. Az utóbbihoz viszonyítva 1372-ben keletkeztek volna a szobrok. A szakemberek inkább az 1360-as évek második feléhez kötik születésüket.

             A várbeli ásatások egy fej nélküli álló mészkő-szobrot hoztak a felszínre. Ebben Balogh Jolán az egykori bronzszobrok egyik alakjának, Szent Lászlónak a kőbe faragott másolatára vélt ráismerni. A klasszikus lovag-típust örökíti meg, hátán köpennyel, bal kezében lábához leengedett pajzzsal. Ezek szerint a Csulyak emlegette tábla is eredetileg pajzs lehetett, s azon állt a felirat. Így a kompozíció is kiegyensúlyozottnak tekinthető: két fiatalabb pajzsos vitéz fog közre egy idősebbet, kezében az országalmával. A kolozsvári testvérek olyan – sokaktól megcsodált – típusokat teremtettek, amelyek utóbb templomi oltárok százainak lettek kellékei. A szoborcsoportot 1660-ban a törökök pusztították el.

            A Kolozsvári-testvérek következő – egyetlen fennmaradt hiteles – alkotása, a Szent György-szobor, kérdések sorát veti fel. Nem tudjuk, hol és milyen céllal keletkezett. Esetleg Nagyváradon készült Nagy Lajos király megrendelésére. A király ugyanis különös tisztelettel viseltetett a szent iránt. Majd ő ajándékozta a szobrot a Prágában székelő IV. Károly német-római császárnak, talán éppen gyermekeik esküvője alkalmából. Ez inkább a legendákba illik. A szobor szállítása az akkori viszonyok között igen nehézkes lehetett volna. Hihetőbb, hogy híre ment a két tehetséges szobrásznak, s a Prágát egyre díszesebbé tevő Károly magához hívatta őket, s megbízta a szent ábrázolásával. Van még egy harmadik feltételezés is: eszerint a szobrot a Pozsony melletti Pozsonyszentgyörgy gótikus temploma részére készíttette a nagyhatalmú bazini és szentgyörgyi Tamás gróf. A templomból a husziták elől elmenekítették, s végül 1471-ben Prágába került. Bármiként is történt, megállapítható, hogy Prágában nem volt véglegesnek tekinthető helye, ezért többször költöztették. A szobor alakjából kikövetkeztethető, hogy eredetileg valamilyen épület, fal elé szándékoztak felállítani. Kevésbé valószínű – már méretei miatt is –, hogy templomi oltárra, fülkébe tervezték volna.

            Szent György a középkorban nagyon népszerű volt. A lovagok és egész Anglia védőszentjének számított. Legendája az ókori – ma törökországi – Kappadókiához kötődik, de pogány hagyományokig visszavezethető. György a római hadsereg magas rangú, keresztény tisztje volt. Híre ment, hogy a távoli Líbia Silena városában egy rettenetes tűzokádó sárkány sorra ragadja el a fiatal lányokat. Legutóbb Kledolindát, a királykisasszonyt is elragadta. A király kétségbeesve kereste a hőst, aki lányát megszabadítsa. György vitéz jelentkezett, Krisztusban bízva megvívott a sárkánnyal, legyőzte azt, s kiszabadította a lányt. Majd a városon végig vitte a lányt és a legyőzött sárkányt, mire az egész város keresztény hitre tért. A hadseregben rá akarták kényszeríteni, hogy tagadja meg hitét, de ő inkább a vértanúságot vállalta: lefejezték. Halálát Diocletianus császár idejére, 300 körülre teszik. Szent György legendája első sorban Bizáncban, s ennek nyomán a görögkeleti egyházban terjedt el. Kultuszát a keresztes lovagok hozták magukkal Nyugat-Európába, s tették népszerűvé. Ő lett a lovagi ideál megtestesítője, számos festményen, szobron ábrázolták. A falfestményeken néha megjelenik a megszabadított királylány és az örvendező két szülő is. A leggyakrabban azonban azt a jelenetet ragadják meg, amikor Szent György leszúrja a sárkányt, aki eleve a rosszat, az Antikrisztust testesíti meg. A szent majdnem mindig lóháton látható. A szobrok zártabb kompozíciót kívánnak, úgyhogy kizárólag a sárkány-harcra összpontosítanak.

            Márton és György testvérek Szent György-szobra is a győzelem pillanatát ragadja meg. Sziklás talajon, feltételezhetően a sárkány barlangja közelében a lovon ülő György lovag lábát a kengyelben megvetve, bal kezével lova zabláját rántva jobb karjának teljes erejével beleveri lándzsáját a földön fetrengő, farkával a ló bal lábára tekeredő pikkelyes-szárnyas gyíkszerű sárkány torkába. A meghőkölt, ágaskodó ló is fejét balra kapja, a sárkány felé, valósággal részt vesz a küzdelemben. A szent tekintete, sőt még lábfeje is a célpont, a sárkány feje felé irányul. Az egész történet belesűrítődik ebbe az egyetlen mozzanatba: a jó győzedelmeskedik a gonoszon.

             A szobrot sokan elemezték és magyarázták, mert az európai művészetbe több szempontból is újat hozott. Szerkezetét tekintve gótikus alkotás, de nem a rideg német gótika épületszobrai szellemét tükrözi. Sokkal inkább az Itáliában kibontakozó előreneszánsz hírnöke. Az ottani műveken található meg az a gazdag természetábrázolás, amely itt is kibontakozik. A sziklás talajon stilizált növényzet között gyíkok, kígyók futkorásznak. A sárkány nem madártípusú, mint a német képvilágban, hanem inkább egy félelmetes fogazatú, hosszú karmú, hatalmas gyík. A ló pedig igen életszerű mozgásban van, minden oldalról gondosan kidolgozott. Látszanak megfeszülő izmai, erei. Még faroktartása is beszédes. A hős karcsú alakja kissé sematikusabb: előképét megtalálták az orvietói dóm egyik lovas Szent Mihály-szobrán. Ő is lendületben van, inai feszülnek. Még egy pillanat, s legyőzi a sárkányt. Kecses alakját nyakáig páncél borítja.

            A ló és a lószerszám keltették fel a magyar kutatók figyelmét, s különösen a régész László Gyula mutatott rá, hogy a ló típusa a honfoglaló kistermetű magyar ló és a római típusú ló kereszteződését mutatja. A nyereg, a lószerszám, sőt még a ló farkának és üstökének a megcsomózása is a népvándorlás óta a magyaroknál fennmaradt, főleg a székelyeknél élő hagyományhoz igazodik. A nyergen látható veretek, boglárok és rozetták a középkori magyar ötvösművészet remekei. László figyelmeztet arra is, hogy a szobron a nyereg nem szimmetrikus, a balra forduló ló testéhez igazodik, s így baloldali méretei kisebbek. A művész azonban ezt a látványban feledteti. (Különben a lovas testhossza 120 cm, ami egy 160 cm-es testmagasságot figyelembe véve körülbelül ¼-es kisebbítést jelent.)

            A szobor sajátosságai eszerint három forrásra vezethetők vissza: a nyugati keresztény világ gótikus szelleme, az olasz előreneszánsz szobrászat hatása valamint a magyar népi és művészeti hagyományok érvényesítése. A két művésztestvér érdeme, hogy e három elemet tökéletes művészi egységbe olvasztja össze. Tulajdonképpen megteremtették a középkor első önálló lovasszobrát. Még háromnegyed század eltelik, amíg a firenzei Donatello megalkotja Gattamelata zsoldosvezér páduai lovasszobrát, s azután még közel fél század, amíg Verocchio bronzba önti Colleoni zsoldosvezér – már drámaiságot is tükröző – velencei emlékművét. A művészettörténetek rendszerint e kettővel kezdik a lovasszobrok bemutatását, megfeledkezve Szent György prágai képmásáról.  

            A szobornak van még egy újszerűsége, az öntés technikája: a viaszkiolvasztásos vagy viaszvesztéses módszer. Ennek lényege, hogy agyagból durván megmintázzák a szobor vázlatos alakját, majd erre egyenletes viaszréteget helyeznek, amin kidolgozzák a részleteket. Az alkotást agyagköpennyel borítják, s az egészet kiégetik. Az égetéskor a szelelőnyílásokon a megolvadt viasz kifolyik üres rést hagyva. Ezt a rést aztán megolvasztott bronzzal töltik fel. A külső köpeny leverése után – ha nem reped meg az öntvény – kész szobrot kapnak, amelyen csak simításokat kell végezni. A Szent György-szobor esetében a bronzréteg vastagsága 3–4 cm között váltakozik, összetétele 9 rész réz és 1 rész ón. Ezt az eljárást korábban harangok és keresztelőmedencék öntésénél használták. Igen nagy tapasztalatot követelő, kényes művelet. Úgyhogy legalább az egyik testvérnek értenie kellett a harangöntéshez. Persze, a mozdítható részeket, mint a kantárt, lándzsát, pajzsot nyilvánvalóan külön öntötték, s csatlakoztatták a szoborhoz.

            A szobor történetéről is készült néhány feljegyzés. 1541-ben már a prágai Hradzsinban, talán az ottani Szent György-templom előtt állott, s egy tűzvész alkalmával a rázuhanó gerenda a lovag lándzsáját és jobb karját letörte. A letört részeket visszaforrasztották, de a kar nem pont az eredeti pozícióba került. Valószínűleg a helyreállítást követően a szobrot elköltöztették a várudvaron belül, sárkányfejes vízköpőket rögzítettek rá, s köréje medencét alakítottak ki, úgyhogy kútszoborrá változtatták. A következő baleset 1562. szeptember 20-án érte a szobrot, ekkor történt Prágában Miksa királyi koronázása, s az ez alkalomból rendezett lovagjátékok alkalmával olyan sokan felmásztak a jó kilátást biztosító szoborra, hogy az összeroskadt: négy lába letört a talapzatról, a feje is levált és darabokra tört. A nézők a medencébe buktak. Csak 1573-ban került sor restaurálásra, egy puskaműves végezte, a vízvezetéket is helyreállította. A javítások, toldások nyomai máig láthatók az eredeti szobron. Az 1670-es években – nem tudni mi okból – a szobrot leköltöztették a városba, a tanácsház elé. Mária Terézia uralkodása idején aztán a szobrot – már csak egyetlen vízköpővel – visszaköltöztették a Hradzsin harmadik udvarába, a Szent Vitus székesegyház mellé. Itt újra vízvezetékre kapcsolták. A szobor első talapzatát nem ismerjük. Mikor a városba levitték, volutás barokk talapzatot faragtak alája. Ezt 1929-ben kicserélték egy modern szögletes, magas, felül peremes építményre, amelyen máig áll a szobor, s vízköpője is működik. Az új talapzat sem stílusban nem talál az alkotáshoz, magassága miatt pedig nem hagyja érvényesülni. Az eredeti szobrot az 1940-es évek elején restaurálták, s bevitték a Nemzeti Galériába, szabadtéren ma csak másolata látható. Korábban felmerült annak is a lehetősége, hogy a székesegyházba költöztessék a szobrot, de a prágai érsek nem egyezett bele. 1749-ben megkárosították az eredeti alkotást: műgyűjtők ellopták kereszttel díszített feliratos pajzsát és tőrét. Ez a lopás azután nagyon megnehezítette a szobor származtatását.

            A pajzson lévő feliratot legrégebbről Bohuslaus Balbinus 1677-ből való másolatából ismerjük: „A. D. 1373 hoc Opus Imaginis S. Georgii per Martinum et Georgium de Clussenberch conflatum est” vagyis Szent Györgynek ezt a képmását az Úr 1373. esztendejében Clussenberchi Márton és György készítette. A későbbi másolatok abban különböznek, hogy az évszámot római számokkal adják, a Clussenberch városnevet Clussenbach/Clussenberch/Clussenberg formában rögzítik. Az évszám tehát biztos, de a városnevet sokáig nem tudták azonosítani, mert sem Németország, sem pedig az Osztrák Birodalom térképén nem találtak ilyen nevű helységet. Csak 1879-ben egy segesvári szász levéltáros-történész, Wenrich Vilmos a Magyar Történelmi  Társulat vándorgyűlésén tartott előadásában mutatott rá, hogy az elpusztult váradi szobrok és a Szent György-szobor alkotói azonosak, s eszerint Kolozsvárról származnak. Ezzel egyszerre a prágai szobrot beemelte a magyar kultúrába, s ráirányította a műtörténészek figyelmét, akik nagy igyekezettel elemezték-kutatták magyar vonatkozásait. A szász-német kutatók egy része azzal érvelt, hogy a Clussenberch a Klausenburg német városnév szászos ejtését tükrözi, tehát az alkotók kolozsvári szász nemzetiségűek lehettek. Az is valószínű, hogy nem maguk az alkotók, hanem egy helybéli tudós ember fogalmazta meg a feliratot, aki  rosszul érthette a városnevet. Legvalószínűbb azonban, hogy a latin minusculás (kisbetűs) gótikus feliratot rosszul olvasták ki a másolók, s így lett a Cl(a)usenburgból Clussenberch. Az alkotók nemzetiségére vonatkozóan nincs biztos adat, de a nyereg és a lószerszám jellege eléggé valószínűvé teszi, hogy magyarok lehettek.

            Kolozsvár város törvényhatósága 1896-os millenniumi közgyűlésén határozatot hozott arról, hogy elkészíttetik a Szent György-szobor másolatát s azt az Iparmúzeumban helyezik el. A kivitelezés mind halasztódott. Aztán Ferenc József császár-király a századfordulón 20 gipszmásolatot készíttetett a szoborról, s azokat szétküldte kül- és belföldi múzeumoknak. Köztük az Erdélyi Múzeum-Egyesület régiségtárának is jutott egy példány. Új lendületet kapott a kolozsvári szoborállítási kedv 1902-ben, amikor híre ment, hogy a budapesti Halászbástya lépcsőfordulójánál elhelyezik a szobor bronzmásolatát. Azzal egyszerre kisebb költséggel kiönthető egy másik példány is Kolozsvár számára. A másolat-készíttetés fő szorgalmazója Pósta Béla régészprofesszor volt, a megalakult szoborbizottság élére Haller Károly jogászprofesszor, volt polgármester állt. Széleskörű gyűjtéssel előteremtették azt az összeget, amelyből fel lehetett állítani a másolatot. A korhű talapzat elkészítésére Lux Kálmán fővárosi műépítészt kérték fel. Róna József szobrászművész budapesti műhelyében készült az öntvény. Az addig Arany János nevét viselő, ezután Szent György térre keresztelt útkereszteződésnél állították fel a kolozsvári másolatot , s leplezték le 1904. szeptember 28-án Berzeviczy Albert kultuszminiszter jelenlétében. Az ünnepség végén Haller Károly szoborbizottsági elnök átadta a szobrot megőrzésre Szvacsina Géza polgármesternek. A rácsos kerítéssel övezett talapzatra e felirat került:

            ٠Georgius ٠equitum ٠patronus ٠

            Kolozsvári ٠ Miklós ٠mester ٠fiai٠

            Márton ٠és ٠ György ٠ Nagy ٠ Lajos

            király ٠ megbízásából ٠készítették

            Prágának ٠ 1373: esztendőben ٠

                                    *

            1904-ben ٠a٠ m ٠ kir ٠ kormány ٠

            támogatásával ٠ nagy ٠ fiainak٠

            emlékére ٠ újra ٠ elkészíttette ٠

            Kolozsvár ٠ város ٠ közönsége٠

György, a lovagok védője – kezdődik a felirat, mely ma már nem olvasható a talapzaton. 1960-ban a Szent György teret az új építkezések során átrendezték, s a szobrot onnan átszállították a Farkas utcai református templom elé, ahol illő környezetben újra felállították, de már új felirattal: a legelső lejegyzett szövegváltozatot, a Clussenberch helységnévvel vésték rá.

                                                                                                Gaal György

  • English
  • Magyar
  • Română

Virtuális séta

Támogatók

 

 

 

 

 

 

 

Primaria Cluj