Közgyűlés

A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság  2015. március 7-én, szombaton 10:30 órai kezdettel tartja a kiállításmegnyitóval összekötött tisztújító közgyűlését.

 

Finn ex librisek az Apáczai Galériában

A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesületével közösen a Magyar Kultúra Napja jegyében Ex Libris kiállítást szervezett január 29 és február 23 között az Apáczai Galériában.

Közgyűlés és díjátadás

A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság kedden, január 13-án választmányi gyűlést tartott, amelyen a jövő évi munkatervet beszélték meg.

A két legközelebbi tevékenység a tisztújító közgyűlés és a Kelemen Lajos-díjak átadása lesz. A tisztújító közgyűlésre előre láthatóan március 7-én szombaton fél 11-kor kerül sor Essig Klára akvarell-kiállításával összekötve. A közgyűlés alkalmával megkezdődik a tagság újbóli számbavétele és a tagkönyvek cseréje. Előre láthatóan tiszteleti tag választására is sor kerül. Az alkalmas helyszín biztosításáról még tárgyalás folyik, kellő időben közöljük.

A Kelemen Lajos műemlékvédelmi díjat az idén harmadik alkalommal osztjuk ki. Ennek időpontja nagy valószínűséggel a műemlékvédelmi világnapot megelőző nap délutánja, vagyis április 17. (kb. 17, 30 óra) lesz. A helyszín kiválasztása még folyik.

Egyben jelezzük, hogy társaságunk Brassói fiókegylete március 17-én 14 órakor Brassóban Mattis Teutsch János-emléktáblát fog leleplezni. Az ünnepségen társaságunk elnöke is jelen lesz.

                                                                        A KLMT választmánya

A tulajdonos és a szakember szerepe valamint feladata Épített környezet – Épített örökség – Műemlék Avagy miről ismerjük fel az (épített) értéket és mit tegyünk, ha ilyennel rendelkezünk, tulajdonosként, közösségi tagként vagy polgárként?

Világunk természeti és mesterséges vagy más szóval épített környezetből tevődik össze.

Mindkettő lehet (kimagasló vagy átlagos) értéket hordozó, semleges vagy éppen értéktelen. A természetvédők vagy többen vannak vagy szervezettebbek, hangjukat jobban hallatják, az épített környezet átfogó kezelése még a szakemberek szintjén sem általános. Míg a természetrajz, természetismeret tantárgy már az elemi osztályokban, az épített környezet  elemeivel, azok értékével csak elszórtan, véletlenszerűen találkoznak a gyerekek. Átmenetet képez a ²kultúrtáj², mely valamely (mező)-gazdálkodás eredményeként épített szerkezetek nélkül, de az emberi alkotás nyomát viseli magán – szőlőültetvény, teraszos gazdálkodás, stb.

Az építészet – nem csak a művészetek egyike, hanem azok, mintegy szintézise  is.

Mégis az épített környezet értelmezése – megértése – és értékelése messze a többi művészeti ág mögött kullog. Miért?

Meghívó

Farkasutca.jpg

Október 25 - Nyílt nap a Farkas utcai református templom építőtelepén

Szervezők:

Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság

Erdélyi Református Egyházkerület

Kolozsvár Belvárosi Református Egyházközség

 

Partiumi műemlékvédők tanácskozása

Az idén, 2014. szeptember 5–7. között szervezte meg a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság XX. honismereti konferenciáját Biharszentjánosban. Biharszentjános Bors község része és a Nagyváradtól a borsi határátkelőig vezető országút közepe táján fekszik. A falu mellett elszáguldó gépkocsivezetőnek eszébe sem jut, hogy e településnek is patinás történelmi múltja lehet. Történetét 2008-ban Kupán Árpád írta meg negyedfélszáz lapon, s most a konferencia résztvevői kézhez kapták a számos képpel illusztrált kötetet. Ebből kiderül, hogy már 1215-ben Keresztelő Szent János védelmébe ajánlott bencés kolostor működött ott, később a Lónyay családnak volt pompás kastélya és birtoka a faluban.

Épületszobrászat fotós szemmel

plakat2014_.jpg

2014 augusztus 20-án du. 17:00 órakor került sor a Kolozsvári Magyar Napok keretén belül a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság által meghirdetett fotópályázat eredményhirdetésére a Szabók Bástyájában.

 

I. díj Kiss Renáta Júlia

II. díj Miklóssy Gyula Endre

III. díj Máthé János

 

Dicséretetben részesült: Görög Mária és Jakab Medvéssi Alice

Gratulálunk a nyerteseknek, és minden résztvevőnek!

Horváth László a megnyitón készült fotói

Meghívó

plakat_2014

A fotópályázat eredményhirdetésére a Kolozsvári Magyar Napok keretén belül kerül sor.

A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság szeretettel vár minden érdeklődőt a kiállítás megnyitójára augusztus 20 -án délután 17:00 órakor, a Szabók Bástyájába.

FOTÓPÁLYÁZAT

A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság fotópályázatot hirdet

Épületszobrászat fotós szemmel címmel.

A pályázat témájának leírása

A beadott fényképek kizárólag Kolozsvár területén található műemlék épületeken levő szobrászati alkotásokat ábrázolhatják (a Házsongárdi temetőben levő síremlékek, épületek kizárva). A kolozsvári műemlékek jegyzékét meg lehet találni a KLMT honlapján www.klmt.ro

Egy pályázó legtöbb 5 darab digitális fényképpel pályázhat, kizárólag függőleges beállítású felvétellel az alábbi paraméterek szerint: 20x30 cm formátumban, 300 dpi felbontásban és jpg kiterjesztéssel. A fényképek neve a következő képpen legyen elmentve:fotósneve_01.jpg

Leadási határidő 2014 július 31

A fényképeket a következő címre várjuk office@klmt.ro

A pályázónak mellékelni kell egy Word dokumentumot a fényképek leírásával a következő minta szerint:  fotósneve_01.jpg – az épület műemlék kódja, az épület leírása, a jelentkezési lapot és nyilatkozatot.

A nyilatkozatot kötelező eredetiben postai úton is benyújtani a KLMT címére.

400084 Cluj-Napoca

str. M. Kogălniceanu nr. 23 (Farkas utca 23 szám)

A kiválasztott legjobb 40 darab fényképből kiállítást szervezünk a Kolozsvári Magyar Napok alkalmából, 2014 augusztusában a Szabók bástyájában (Bethlen bástyában).

A jelentkezéssel kapcsolatos további feltételeket megtalálja a KLMT honlapján: www.klmt.ro A nyilatkozat, valamint a jelentkezési lap letölthető a honlapról.

A pályázat elbírálására augusztus elején kerül sor.

Az eredményt a honlapon közöljük.

  • English
  • Magyar
  • Română

Virtuális séta

Támogatók

 

 

 

 

 

 

 

Primaria Cluj