Magyar örökség védi Kelemen Lajos Erdély múltja emlékeinek őrzésében kifejtett munkásságát

2011 szeptember 17-én a Magyar Örökség és Európai Egyesület ünnepélyes keretek közt Kelemen Lajos „Erdély múltja emlékeinek őrzésében kifejtett munkásságá”-t  magyar örökséggé nyilvánította. A méltatást Benkő Samu akadémikus mondotta, az oklevél átvételére egyesületünket kérték fel.

 

Magyar állami kitüntetéseket adtak át

71367.jpg

Csütörtökön este, a XI. Ifjúsági Néptánctalálkozó gálaműsora keretében vette át március 15-i magyar állami kitüntetését (képünkön balról jobbra) Dávid Lajos, a nagybányai Teleki Magyar Ház vezetője (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje), Gaal György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje), Tolna Éva Gizella nyugalmazott pedagógus (Magyar Arany Érdemkereszt), Kézdi Imola, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje), Pataky József, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke (Magyar Arany Érdemkereszt), Asztalos Lajos helytörténész (Magyar Ezüst Érdemkereszt).

További részletek a Szabadság oldalán.

Horváth László a Gálán készült fotói

 

Veress Ferenc-emlékplakettel tüntette ki Cs. Erdős Tibort a KLMT

Éves közgyűlését tartotta szombaton a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) a Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácstermében: a 2011-es esztendő megvalósításainak összegzése és az idénre tervezett programok előrevetítése mellett megnyitották Cs. Erdős Tibor grafikai kiállítását, a kolozsvári műemlékek megörökítéséért pedig Veress Ferenc-emlékplakettel tüntették ki a 98 éves festő- és grafikusművészt. A művészt Németh Júlia méltatta. Az Erdély különböző városaiban működő tagszervezetek és a kolozsvári kulturális szervezetek képviseletében jelenlévők ezután a Házsongárdi temető műemlékké nyilvánítási folyamatát, a műemlékvédelmi adatbázis fejlődését, valamint Gaal György Kolozsvár. Történelmi városkalauz című kötetét ismerhették meg. A találkozó keretében a KLMT és a Házsongárd Alapítvány Kelemen Hunornak címzett levelét is felolvasták, amelynek aláírói a Kétágú templom mögötti építkezés romboló hatására hívják fel a művelődésügyi miniszter figyelmét.

További részletek a Szabadság oldalán

Horváth László a közgyúlésen készült fotói

Közgyűlés

A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság  2012 március 3-án, szombaton 10 órai kezdettel  tartja közgyűlését.

 

Miniszteri rendelet védi a Házsongárdi temető 394 műemléksírját

Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter rendelettel erősítette meg a Házsongárdi temető egyéni műemlékké nyilvánított sírjainak a védettségét.

Az RMDSZ honlapján olvashatunk részleteket

 

A Házsongárdi temetőben lévő sírok műemlékké nyilvánításának története

A Házsongárd Alapítvány és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság lassan egy évvel ezelött javasolta a művelődési tárcának, hogy a temető értékes emlékeit terjesszék fel a műemléki státus elnyerésére. Június végén a művelődésügyi minisztérium Kolozs megyei igazgatósága a szaktárca utasítására elindította a szükséges munkálatok folyamatát. Együttműködési szerződést kötött a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társasággal, így a felkért szakemberek és önkéntesek elkezdhették a terepmunkát, az Erdélyi Református Egyházkerület anyagi támogatásával.

 

A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság ez évi közgyűlésének margójára (2015. március 7.)

Számomra kiemelkedő élményt nyújtott  a KLMT tisztújító közgyűlése – egyrészt annak színhelye, másrészt pedig annak belső tartalma vonatkozásában is. Hiszen nem egy megszokott gyűlésnek voltunk résztvevői, hanem annak gazdag tartalma ragadta meg a megjelent népes közönséget.  Az igen fontos tisztújításon kívül, ez alkalommal két kiemelkedő eseményre is sor kerülhetett a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus kiállítási termében. Az egyik az, hogy a neves festőművész, Essigné Kacsó Klára festményei, “színek,  fények és formák”  keltette harmóniájában gyönyörködhettünk, megismerve vagy újra felfedezve a kincses város, Kolozsvár belvárosának magyar épített örökségét, a másik pedig Starmüller Géza műépítész mérnök, a KLMT tiszteletbeli tagjává való választása.

A Farkas utca varázsa

          Hét éves voltam, amikor az 1950-es évek közepén a Király utcába költöztünk. S éppen akkor kellet az iskolát is elkezdenem. A 80-as éveit taposó, már nehezen járó nagymamámat vasárnaponként el-elkísértem a szomszédos Farkas utcába, a templomba. Talán nem mindig értettem a prédikációkat, de megfogott a hatalmas gótikus épület, a több évszázados múltról regélő címergyűjtemény, az orgona magasztos szárnyalása, a színes ablakokon át beszűrődő verőfény. Ez lett számomra a templom.

Rövidesen kiterjedhet a törvény oltalma a Házsongárd értékeire

Házsongárdi síremlékek durva, legtöbbször szándékolt rongálásának, a látványos értékpusztítás megfékezésének halaszthatatlan feladatát vállaló személyek és szervezetek lépésről lépésre, nemegyszer fogszorítva véghezvitt munkája eredményeként az utolsó métereit kell már csak végigjárni a sziszifuszi akadálypályának.

A KLMT 2012 -es év fontosabb tervei

1.      Közgyűlés  2012. március 3-án, ennek keretén belül díjkiosztás, valamint a Házsongárdi temető műemlékké való nyilvánítási folyamatának ismertetése.

2.      A Műemlékvédelmi Világnap megünneplése    2012. április 18-án

  • English
  • Magyar
  • Română

Virtuális séta

Támogatók

 

 

 

 

 

 

 

Primaria Cluj